Segítségnyújtás helyett sokan inkább fotózták az Allee-ban lezuhant férfit
Ezt egy felháborodott szemtanú állítja a Borsnak. A lap úgy tudja, a férfi pszichiátriai kezelés alatt állt.
Ezt egy felháborodott szemtanú állítja a Borsnak. A lap úgy tudja, a férfi pszichiátriai kezelés alatt állt.
Súlyosan megsérült egy kiránduló férfi, aki lezuhant Pákozdon egy szikláról.
Beesett két épület falai közé egy New York-i diák, akit 35 óra után, életben hoztak ki a mentőalakulatok – írja a NYLocal.com.
Lezuhant egy spanyol férfi a turisták által sűrűn látogatott norvég gránitszikláról, a Preikestolenről.
Az RTL Klub egyik társkereső showműsorában szerepelt korábban az a nő, aki szerdán Kispesten levetette magát egy lakótelepi ház kilencedik emeletéről, ám a zuhanást túlélte – írja a Blikk csütörtöki száma.
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken kedden annak az egyetemistának a pere, akit azzal vádolnak, hogy 2009 októberében egy budapesti kollégiumi rendezvény után egy másik fiatalember halálos zuhanását okozta, miközben a lépcsőn való feljutását akarta megakadályozni.
Levetette magát egy ózdi tízemeletes épület tetejéről egy 22 éves férfi. V. György tettének oka egyelőre ismeretlen.
A kutatóalakulatok megtalálták a 2009-ben lezuhant Air France utasszállító gép második fekete dobozát is, amely a pilótafülkében elhangzott beszélgetések hangfelvételét tartalmazza. A balesetet senki nem élte túl a 228 utas közül, a gépen négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar is utazott.
Meghalt egy 20 év körüli fiatalember, aki kizuhant egy csepeli tízemeletes házból hétfő délután - közölte a rendőrség az MTI-vel.